Óház-kilátó - Kőszeg
9.8
86 értékelés alapján

Bemutatkozás

A kőszegi Óház-kilátó 1996-ban épült, a 13. századi Felsővár, vagy másnéven az Óvár alapjaira. A 609 méter magas Óház-tetőn található vár egykor határőrizeti céllal épült, de a Jurisics vár megalapításával fokozatosan elvesztette jelentőségét. Az évszázadok során romossá vált építmény helyére először egy fából készült kilátót építettek, majd egy kőből készült változatot, de egyik sem bizonyult tartósnak. Az Óház-kilátó azonban ma már stabil és lenyűgöző látványosságként várja a látogatókat, festői panorámát kínálva a környező tájra.

Az 1990-es évek elején elkezdődött a vár feltárása, majd az ásatásokban feltárt lakótorony alapjaira a millecentenárium évében a város 15 méter magas kilátót emeltetett, mely hiteles rekonstrukciója az eredeti építménynek.


Elhelyezkedés

A kirándulók a Kincs-pihenőnél kialakított parkolóhelyet vehetik igénybe. Innen az aszfaltos erdészeti utat kell követni, majd jobbra fordulva, a Z jelzés mentén egészen a kilátóig lehet jutni. A 1,5 km hosszú útvonal fél óra alatt könnyedén megtehető. A kilátót érinti Csillaghúr tanösvény, mely 30 állomáson kihelyezett ismertető táblák segítségével mutatja be a hegység élővilágát. 


Panoráma

Az Óház-kilátóról csodálatos panoráma nyílik Kőszegre, Szombathelyre, a közeli tanúhegyekre, a Ságra és Somlóra, valamint Ausztriára is.


Megközelítés

Gyalogosan a kőszegi autóbusz pályaudvarról 4,2 km-es túrával közelíthető meg a kilátó. A Szűk utcán keresztül a Temető utca irányába érdemes haladni, melynek végén a Hermina utca felé kell venni az irányt. Innen már egészen a kilátóig vezet a párhuzamosan futó Z és az alpannonia piros jelzés.

Óház-kilátó értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 86 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
86 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • 2-3 órás program a látogatók szerint
  • Egész évben érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
8
"Gyönyörű kilátás. Szélben kicsit félelmetes."
- középkorú pár (2 hónapja)
10
"Remek kirándulási célpont"
Fiatal pár (3 hónapja)
10
"Szép kilátás, több túra útvonalba be lehet venni."
- középkorú pár (4 hónapja)

Nyitvatartás

Mindig elérhető

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 4.9 km
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: 1.5 km
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 5.1 km
  • Távolság buszmegállótól: 4.2 km