Húsvéti Kavalkád - Miskolc

Bemutatkozás

Egy vidám közös családi ünneplésre invitálnak minden érdeklődőt Miskolcon a Népkertbe.
Március 31-én egy igazi húsvéti kavalkádba csöppennek az oda látogatók, hiszen napközben játékos programok, kézműves foglalkozások lesznek, a színpadon pedig népzenei koncerteket, bemutatókat láthatunk ahol megfordulnak a gólyalábasok és még Ludas Matyi is feltűnik.
Ezek mellett pedig húsvéti kézműves vásáron nézelődhetünk, ahol beszerezhetjük az ünnepi asztalra való finomságokat is.



Ünnepi programkínálat

Színpadi programok

11:00 – Kolompos Együttes
12:00 – Nahaj fivérek
13:00 – Avas Néptáncegyüttes bemutatója és táncház
13:30 – Komisz Zenekar
15:00 – Galiba Társulat Ludas Matyi c. előadása
16:00 – Vaga Banda Gólyalábasok
17:00 – Cimbaliband
 

Kiegészítő programok a nap folyamán

11:00 - 18:00
 –  Állatsimogató,
 – Betyár Tanya népi játszótér hagyományőrző ügyességi játékokkal,
 – Mesterségbemutató a Fügedi Márta Népművészeti Egyesülettel
(fafaragás, szövés, tűnemezelés, mézeskalács, kovácsolás, hímző, bőrműves, gyöngyfűző, kosárfonó, fazekasság)
Illetve játszóházi foglalkoztatókkal várják a legkisebbeket: textiljáték készítés, csuhézás, tűnemezelés, gyöngyfűzés, mézeskalács díszítés, gyertyamártás, tojásdíszítés, bőrműves, szövés,
 – Pajta Játéktár,
 – Tojáspatkolás Nógrád vármegyéből: látványos bemutató és kiállítás,
 – Óriás kifestő,
 – Lovaglás és pónilovaglás

12:00 - 16:00
  – Nyuszikereső játék! 
Feladat: A gyerekeknek meg kell keresniük az elrejtett fából készült nyuszikat és megkeresni a hat kijelölt állomást, ahol feladatokat kell megoldani.
 – Kézműves foglalkozás kortól függetlenül

Az a gyermek, aki nyuszi jelmezben érkezik, ajándékot kap!


Kézműves vásár

A helyi termékek vásárán túl húsvéti kalács árusítás, bor-és kézműves utca húsvéti ételek várják az érdeklődőket.

A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják! A programon való részvétel ingyenes!


Megközelítés

A programok helyszíne a "város tüdejében" a Népkertben lesz. A megközelítése egyszerű, hiszen a városi buszjáratoknak közvetlen megállója van a kert bejáratánál és több parkolóhely is található a Generali Aréna oldalában.

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Árak

Egész évben
Belépés
Ingyenes

Helyszín jellemzői

Általános

  • ATM a közelben: 400 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Állatbarát

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Távolság a szolgáltatótól: ‹ 50 m
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 2.2 km
  • Távolság buszmegállótól: 100 m