Államalapító Szent István király ünnepe 2023 - Balatonfüred
9.8
8 értékelés alapján

Bemutatkozás

A korábbi évekhez hasonlóan Balartonfüreden idén is nagyszabású rendezvénnyel ünnepelhetik a városba érkezők az Államalapítás évforduláját, Szent István király ünnepét. Augusztus 20.-án számos program, látnivaló és családi élmény várja majd a vendégeket a Szent István tér, Tagore sétány mentén. Az este folyamán pedig látványos tűzijátékkal is készülnek a szervezők az érdeklődőknek.


Programok

09:00 Ünnepi szentmise, majd kenyérszentelés a templom előtti téren (Piros templom)

10:30 Városi ünnepség (Szent István tér)

17:00 Boglár nemzetközi kapcsolatai (Vaszary Galéria)
Irodalmi és képzőművészeti programok Bogláron. Kerekasztal-beszélgetés.

21:00 Elfeledett táncot jártam – Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsora (Kisfaludy Színpad)
Előadók: Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Hegedűs Gergely és zenekara, Kurdi Gábor – „Népművészet Ifjú Mestere” címes népzenész, dudás, Berki Lilla népdalénekes, Vastag Richárd – „Népművészet Ifjú Mestere” címes népművész, koreográfus, Cziráki Ilma és Fekete Róbert – Fülöp Ferenc díjas táncosok

22:00 Tűzijáték (Tagore sétány)
 

Augusztus 20-i Programok a Balatonon 2023

Szétnéznél a Balaton környéki ünnepi programok között? Akkor nézz szét a válogatott listán, ahol a Balaton környéki Augusztus 20-i programokat gyűjtöttük Nektek össze!

Augusztus 20-i Programok a Balatonon >>


Megnéznéd a Balatoni programok és attrakciók listáját? 

Tovább a Balatoni programokra >>

Államalapító Szent István király ünnepe 2023 értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 8 hiteles vendégértékelés alapján.

9.8
Kiváló
8 értékelés alapján
  • 100% ajánlaná barátainak
  • Akár több napos program a látogatók szerint
  • Nyáron érdemes idelátogatni
  • Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu-n foglalók
  • Több tízezer hiteles programértékelés az oldalunkon!
10
"Csodaszép volt a tűzijáték. Közben egy finom bor kóstolásával teljes áhitat."
Prumekné Dosztál Katalin - középkorú pár (2 éve)
Szentes
8
"Kevés volt az ételt is kínáló bódé, sokat kellett sorbanállni, viszont az asztalok elfoglalták a kerékpárutat, ami Nekünk fontos lett volna."
"Nagyon szép a parti sétány és onnan a tűzijáték. Finomak az ételek és a borok."
Fiatal pár (4 éve)
Magyarország
10
A látogató nem adott meg szöveges értékelést.
Család nagyobb gyerekkel (1 éve)
Magyarország

Időpont

Esemény dátuma még nem ismert
A nyitvatartási naptár adatai tájékoztató jellegűek!
  • 1Nyitva
  • 1Zárva
  • 1Rendkívüli zárvatartás

Helyszín jellemzői

Általános

  • Állatbarát
  • ATM a közelben: 100 m
  • Beszélt nyelvek: magyar
  • Akadálymentesített

Helyszíni szolgáltatások

  • Étkezési lehetőség
  • Biciklitároló

Parkolás

  • Parkoló a közelben: Ingyenes
  • Parkoló jellege: Közterület

Megközelítés

  • Távolság vasútállomástól: 1.6 km
  • Távolság buszmegállótól: ‹ 50 m